|
"Régiekről emlékezzünk..."
Nemesen egyszerű, szakmailag pontos és lelkiismeretes ismertető jelent meg a 175 éves Soproni Szimfónikusokról Nagy Alpár zenetanár tollából "Régiekről emlékezzünk..." címmel. Noha a szerző már az előszóban megemlékezik a teljesség lehetetlen ígéretéről és idézi a klasszikusokat, akik a történetírás buktatóiról szívesen adnak útmutatást, minden soproni történeti munkák első emberének forrásaitól, Csatkai Endrétől elindulva az eddigiek talán legteljesebb soproni történeti monográfiáját alkotja meg, melyhez, mint forráshoz, érdemes lesz praktikusan is időről időre visszanyúlni. A szép magyarsággal megírt összefoglaló igazán szép önajándéka a zenekar alapítványának.
Ami történetiségben, szereplőkben, repertoárban és az események dokumentálásában elővezethető, azt Nagy Alpár tiszteletet parancsoló következetességgel és alapossággal, a forrásmunkák aprólékos és gondos kezelésével megtette, sőt ennél többet is: néhány, főleg a személyes aktivitása idejére tehető eseményt-történést olyan egyéni ízzel is ellátott, melyek visszafogottságukban is jóval túlmennek a száraz történeti leíráson.
A kiadvány szövegének kiadói munkái is jól sikerültek; sajnos a fényképes anyag interpretálása jócskán hagy maga után kivánnivalót, a grafikai szintű illusztrációk azonban elfogadható minőségűek. A bő irodalom- és forrásjegyzék a téma további kutatóinak is nagy segítségére lesz, amikor esetleg újabb szempontokat keresve látnak hozzá egy-egy részterület kutatásához.
A mű hangulatában is közel áll a zenekar "működési közegéhez". Ami expressis verbis nem szerepel(het) benne, az az a hangulat, amely a hagyományőrző, jórészt amatőrökből álló zenekar életét jellemezte. Akik ilyent nem éltek át, azok nem is tudhatják, hogy egy igazi polgárváros lényegi elemei mennyire az abban működő egyesületek nemes hagyományaiból vezethetők le. A felhalmozott tapasztalat, a rendkívüli befogadókészség, a titkos és sokszor tiltott gondolatok továbbvitele ugyanúgy ezen közösségekre hárult a nehéz időkben, mint ahogyan a klasszikus zene hallgatottságában beálló talán legnagyobb fokú hanyatlás idején a láng őrzése.
Olyan emberek őrizték a lángot - sokszor nem a zenekar társadalmilag "első" emberei, sőt sokszor őellenükre - akik szerényen húzódtak meg a sokadik pultok székein, és akiknek markáns testi-szellemi vonásai sokszor a közösségi vidámság céltáblái voltak. Amikor azonban ma a nevüket olvassuk, akkor szellemi nagyságuk lesöpri a sztárság akkori primitív vonásait viselő úgymond elsőket, és ebben a multiannuáléban már "kinövik magukat"; olyan szellemóriásokká lesznek, akikre méltán büszke a soproni egyetemes kultúra is.
A kiadványhoz gratulálva azt kívánjuk a Soproni Szimfónikusoknak, hogy az új polgárváros új környezetében is megtalálják azt az újonnan fogalmazandó szerepkört, s ehhez a megfelelő embereket, mecénásokat és polihisztorokat, akik a hagyománynak ezt a vonulatát viszik tovább, hogy időről időre kerüljön anyag ennek a könyvnek utód-köteteibe.
- DI -
2004. december 14., kedd 18:53
|
